Mostanában valahogy mindennek tökéletesnek kéne lennie. Mi vagyunk csak a lakásba. Van egy cuki kutyánk. Voltunk Rómába, megyünk Athénba. Munkahelyen sem piszkálnak. Minden jó. De az ember vajon tényleg benne van egy tökéletes élethelyzetbe, vajon észreveszi?
Szóval összefoglalva minden rendben, nincs miért idegeskedni, maximum a gyerekekért a suliban, de mégis miért nem tudom értékelni? Estére elfáradok, folyton fáradtnak, türelmetlennek érzem magam. Járok edzeni, salsázni, kikapcsolódom a kolléganőkkel, ha úgy van, barátnőkkel talán mostanában kevésbé, társasozunk, sütögetünk, ....mégsem érzem azt a "Na ezt is elértem" dolgot.
A mindennapok rohanásában nem tudom értékelni? Vagy már a tanév kimerültsége az, ami miatt élvezhetetlenné váltak a dolgok? Vagy valami még sincs rendben, mint gondolom?
Nincs ötletem. Rengeteget kirándulunk, minden hétvégén kutyasuli. Hétvégén Poroszlóra megyünk pihenni a legjobb barátommal. Mégis hiányzik valami, oké gyereket szeretnénk, de nem tudok úgy élni, hogy folyton erre gondolok. Mert akkor csak idegesítene, ugyanakkor nem tudok úgy élni, hogy ne erre gondoljak azért néha-néha. De ettől a kérdéstől eltekintve valahogy mégsem találom magam.
Gondolom érzékelhető mennyi minden kavarog a fejembe. Valószínű a kimerültség az, ami rányomja a bélyeget a napjaimra. Ami miatt már nincs erőm új dolgokba belekezdeni (olvasni egy könyvet, kézműveskedni,...stb) Még csak rá gondolni sincs kedvem, ahogy az óráimra se. A suliban a gyerekek is egyre nagyobb figyelmet igényelnek, hisz ők is elfáradtak, ezért a balesetek és viták is hamarabb előfordulnak.
Nehéz pedagógusnak lenni. Három éve csinálom, de máris kiégtem volna, elegem lenne az egészből? Vagy csak irigykedek volt kolléganőkre, akik jobb fizetésért otthagyták a szakmát? Ha hazaérnek leereszthetnek, nincsenek idegileg kimerülve?
Persze, ott a szakma pozitív oldala is a sok ölelés, kedves szavak, viccek mesélése, közös játék, de valahogy ezt a részét feledteti el az emberrel az a gyerek, akire mindennap rá kell szólni, hiába fogadom meg, hogy most türelmes leszek, mégsem tudom tartani a sokadikra. Bármennyire is tiszta lap, újra kezded,....nem tudod. És ez fárasztja le az embert. Illetve a sok felesleges beleszólás az órába, napközibe. "Én jobban tudom", "Kész vagyok", "Nem lehetsz kész, ezt is meg kellett csinálni", "Nem", "De". Biztos még rengeteget fel tudnék sorolni, de inkább az a baj, hogy okosabbnak hiszik magukat sokszor még nálam is, aztán miután beszólt nekem a színötös tanuló, megkérdezi a legegyszerűbb választ "Mi a feladat?" Néha visszakérdezek miért nem figyeltél. A magyarázatnál mindig mással beszélget, hadakozik, foglalatoskodik. És ha egy osztályban van 6-8 ilyen gyerek, akkor mondhatnám, hogy egyesével kezdhetem elölről azt, amit korábban elmondtam, pedig ő nem figyelt rám.
Kedves Olvasó!
Próbáld meg te nem felhúzni magad, amikor 25 gyerek egyesével megkérdezi az időt (mert harmadikosokként nem tudják, hiába tanítottuk), mit kell felvenni, miért megyünk fel órára, mit fogunk csinálni, milyen óra lesz (mintha 3 éve nem mindig ugyanaz az óra lenne ugyanazokon a napokon), miért nem maradunk lent, át lehet ülni, szabadfoglalkozás, mikor uzsonnázunk, és közben lásd el a sebet, készülj el órára, tartogasd a Wc-t pár óra múlvára, tegyél rendet a wc-ben, válaszolj másodpercenként egy kérdésre míg el nem kezdődik az óra.
Elnézést, ha negatívnak tűnik, nem vagyok az. Szeretem, imádom őket, de kicsit el is vagyok keseredve. Nem baj, majd jön egy nyár, talán addig nem nő még ősz hajszál, mert azért jó lenne nem megőszülni még 40 éves kor alatt. :D
Kitartást az összes pedagógus kollégának!
