Elég sokat biciklizünk. Akár itt a városban, akár Budapesten, ahol a tömegközlekedés helyett inkább mi magunk tekerünk. Mindig hallani "rémtörténeteket", hogy autós leszorítja a biciklist, nem ad elsőbbséget, és még sorolhatnám. Amikor egyedül vagyok megint másképp viselkedek, mintha a férjemmel mennék. Kicsit vakmerőbb is vagyok, de amikor ketten megyünk akkor valamiért óvatosabb vagyok, elővigyázatosabb. Ez gyakran okoz köztünk konfliktust.

De mostanában a konfliktust inkább a Máv-nak köszönhetjük. Még a főváros felé elővárosi vonat megy, így van hova tenni a biciklit. Visszafelé azonban már nincs. Sok éves tapasztalat, rutin után tudjuk hova kell/lehet rakni a biciklit. Igyekszünk mi is rugalmasak lenni, a legtöbb ellenőr is hasonló állásponton van. Az azonban roppant zavaró, hogy az utasok viselkedése háborít fel. Felháborít, ha felállítjuk őket a biciklitárolásra kijelölt helyen álljanak fel, mert igenis fel kell állítani őket, mert számukra nem természetes. Nekünk szól be utána az ellenőr, ha nem jó helyre raktuk a biciklit, de őket nem is szólítja fel, hogy nem a megfelelő helyen tartózkodnak. Volt egy nem túl kedves ellenőr, aki kioktatott minket, hogy meg is tagadhatja a több bicikli szállítását a vonaton. Én megértem, de mire felcipelem a nagy lépcsőfokokon a kerékpárt és betolom, jó esetben arrébb mennek az emberek, ott derül ki, hogy az enyémnek már nincs helye, közben elindul a vonat, akkor ne velem vitatkozzon. Mert a nem megfelelő tájékoztatás már egyre zavaróbb. És mindig az a vége a történetnek, hogy minket néznek hülyének, pedig mi ugyanúgy kifizetjük a kerékpárjegyet és saját jegyünket, ugyanannyi jogunk van utazni is.

És mi van ha mindennapos munkára használja az ember, miért háborodnak fel az emberek, ha egy ajtóval arrébb kell leszállniuk, miután pont a két ajtó mögött ültek. Mitől jobb/gyorsabb, ha az pont annál az ajtónál akarnak leszállni. Persze vannak kivételes utasok, akik megértőek, van aki belénk köt, hogy akkor miért vannak ülőhelyek lerakva, ha nem ülhet le. Mondanom se kell, rengeteg más hely volt még a vonaton, de úgy kapkodva siettek leülni, aztán meg jött a felháborodás. A másik kedvencem, amikor épp elhelyeznénk felszállás után a biciklit, hogy ne legyen útva, senki ne menjen neki, és fellökve rajtunk keresztül mennek, mert azt a fél percet nem tudja megvárni. Miért is nem?! Hisz már a vonaton vagy, nem tudsz egy kicsit toleráns lenni?

Miért én vagyok a hibás, ha a MÁV a Balatonra küldi az összes biciklis tárolóvagont? Miért engem okolnak, ha egyedül csak oda rakhatom a biciklit? Miért velem üvöltözik, bunkózik a kalauz, ha egyszerűen nem is én tehetek róla? Én csak haza szeretnék jutni a kerékpárommal és nem vagyok hajlandó 2-3 vonatot várni, míg az embereknek talán tetszésükre van a biciklim. Ugyanúgy megvan a jegyem és ugyanúgy haza akarok érni, és ha megváltottam a jegyet, senkinek egy panasza nem lehet, ha az előírtak szerint viszem a vonaton a biciklit. Lehet rám pofákat vágni, de így van!

Nem szennyezem a környezetet, szeretek biciklizni, mert jó hobbinak, közlekedési formának tartom. 

Pontosan ezek miatt, ahogy a mai emberek viselkednek egymással. Ahogy a gyereket arra tanítják a szülők, hogy agresszívan álljon sorba, lökdösve az előtte állót. Hogy a másikhoz olyan közel ülnek, hogy tuti nem hallottak még a személyes szféráról. Beszólogatnak az orruk alatt, de a másik szemébe nem képesek mondani. Fellöknek, nem néznek körbe, ha bicikli útra lépnek, ha járdáról lelépnek....pedig nem biztos, hogy nekik van elsőbbségük. Pedagógusként remélem sikerül ezt megtanítanom a gyerekeknek, hogy nézzenek körül, mit csinálnak, hova lépnek, mit okoznak és nyitott szemmel járjanak.

Ezért sem bánnám, ha még inkább vidékebbre költöznék, mert zavar az emberi figyelmetlenség, önzés, vagy bárminek nevezhetem. Nem tetszik, ahová ez a világ tart.