Olyan, mint a hónapos retek. Friss...

Egy hónap telt el, meg plusz mínusz néhány nap az esküvő óta. Lassan visszatérhetnénk a régi kerékvágásba. Pontosabban a hétköznapiságba. Eltelt a nyár, már csak egy fél hónap van hátra a tanév kezdéséig. Az esküvő után élveztem is, de valahogy céltalannak éreztem magam. Egészen addig minden meg volt tervezve, de aztán egyszer csak az ingerszegény hétköznapokban találtam magam. Úgy éreztem valami hiányzik, pedig semmi nem hiányzott. Csak előtte oly sok inger ért, hogy furcsa volt, hogy most nem. Most már kezdek visszaszokni, ellenben nem érzem, hogy kipihentem volna magam. Nem érzem, hogy sorozatoztam volna itthon, vagy épp unatkoztam volna. Csak azért unatkoztam, mert semmi célom nem volt. Nincs nagyon kedvem másokkal találkozni, mert nincs is miről mesélnem. Továbbá kedvenc mondatommá nőtte ki magát: "Milyen a házasélet?" Fárasztó rá válaszolni is, mert nem hagyják, hogy lehiggadjanak a kedélyek. 

Most kezdtem el ismét foglalkozni a sulis dolgokkal. És ez egy kicsit fel is dobott. Bár a kolléganők szerint túlbuzgó vagyok, de úgy érzem ez most kell. Nem fogom túlzásba vinni, de egy kis odafigyelés nem árthat. Miért lennék túlbuzgó? Mert a teremajtó dekorációján gondolkozom? Vagy mert azon agyalok idén, milyen olvasmányt olvassak nekik napköziben? Hogyan színesítsem környezetismeret óráinkat? Esetleg miket alkossunk technika órán? Az év vége kicsit megpróbáltatás volt. Én sem voltam már a toppon, nem is ott járt az agyam, nekik is agyukra ment a meleg. Év elején szeretem az extra lelkesedésem, mert ez doppingol jó sokáig. Ezt kiskoromban is szerettem. Mindig is ilyen voltam. De ha nincs, ami feldobjon, miért is csináljam?

Függetlenül attól, mit mondanak a kollégák, szerintem nem baj egy kis plusz befektetett energia. Ez az év folyamán pozitívan fog visszaütni. 

Várom már, hogy újra találkozzak a saját osztályommal. Megbeszéljük, hogy telt a nyár.