Már a csapból is ez folyik. Naponta hallunk új információkat, híreket. A sok hír, amit beszélnek az emberek kezd számomra egyre nyomasztóbbá válni. Megértem a fontosságát ennek az egésznek, de valahogy mégsem tudom hova tenni. Lemondanak nagy rendezvényeket, programokat, ugyanakkor ettől én még nem érzem jobban magam. Ismerem a tényeket, mégis a sárga volán buszon utazom rengeteg emberrel nap, mint nap. Félhetnék, hisz az a sok ember összezárva is veszélyes lehet. Vagy egy metrón utazás? Egy bevásárlás? 

Tényleg kell ez a pánikkeltés?

A mai naptól korlátozásokat kell szem előtt tartani. Még nem karanténról, csak óvintézkedésekről van szó. Hogyan lehet ezeket a híreket épp ésszel kibírni? Talán nem is a vírus aggaszt jobban, hanem az, hogy ezzel az élethelyzettel nem tudok mit kezdeni. Szerintem senki nem tud, aki nem élt meg háborút, vagy egyéb kényszerhelyzetet. És a XXI. századi ember ezzel nem tud mit kezdeni. Vannak óvintézkedések, de arra nincs garancia, hogy nem kapjuk el.

Akkor meg minek ekkora pánikot kelteni?

Láttam egy interjút, ahol egy orvos fel volt háborodva, hogy a sajtó így felturbózza a dolgokat. És teljesen egyetértek vele, hogy orvosi dolgokról csak szakértőnek lenne szabad nyilatkoznia és nem szabadna hagyni az újságíróknak ezt a szabad kezet. Korlátozni kéne ilyen esetekben, mit mondhatnak és mit nem, hogyan írhatják le.

Amúgy is jellemző a mai világra, hogy mindig mindent túlozni szeretnénk. Éreztetni akarjuk, hogy az nekünk mennyire fontos, mennyire fáj, mennyire nyomaszt és így tovább, és ennek érdekében nagyon szeretünk bevetni "költői túlzást". Miért jó ez nekünk?

Ki lehet bírni ép ésszel ezt az egészet? Mi szerintem a munkahelyen próbáljuk viccelődéssel elviselni a sok mindent, amit hallunk, olvasunk.