Ülök és csak nézek. Várom, hogy történjen valami. Mintha egy üvegbúra alatt lennék és onnan hallanám a körülöttem lévőket. Nincs dolgom, pedig jó lenne ha lenne, legalább elterelné a figyelmem mindenről.

Arról, hogy másik kolléganőhöz kerültem. Arról, hogy fáj a lábam a hétvégi biciklis baleset óta. Arról, hogy a kutyámnak szétnyílt a lábán a varrat és ma megint altatni kell és varrni.

Most volt szerintem az első hétvége, amikor nyugiztunk otthon, erre vasárnapra beütött a ménkű. Éppen szedem le a kötést, mert már elhasználódott és amúgy is mondták, hogy nyugodtan, levegőn gyorsabban gyógyul. Sajnos az egyik lábán a seb szétnyílt. A másik kötést már le sem mertem venni. Irány a kutyadoki, szerencsére voltak vasárnap  a rendelőben. Egy órát vártunk, mire sorra kerültünk. Szegény orvos egyedül ügyelt és elég fáradtnak is tűnt. Hétfőn kell visszamennem vele, valószínűleg megint altatják és vele kell lenni egész délután. 

Persze a kocsinak is vasárnap kell bekrepálnia. Kuplung kinyomásánál volt egy kattanás, majd utána már nem tudtam felváltani, Szerencsére már csak egy utcányira voltam otthonról és azt is parkolóban így egyesben gurultam hazáig. Majd apukámat hívtam kétségbeesésemben, de neki is csak tippje volt mi lehet a baj. 

Ezek után kezdtem kattogni, hogy jutok el a kutyaorvoshoz, főleg ha altatják is, utána nem kismiska a 20kg-os kutyát elhozni. Továbbá a barátainknak is hétfőn utaznak el az ő kutyájukat is le kell vinni sétálni. A végén egy osztályomba járó anyukától kértem segítséget, mert tudtam, hogy otthon lesz és remélhetőleg lesz kocsija is. Nagyon rendes volt tőle, hogy segít. Én meg közben itt ülök a suliban, pakolni valóm már nincs, továbbképzést sem kell kitölteni, így csak ülök és pötyögöm a betűket. Próbálom elterelni a figyelmemet a problémákról. Közben a könnyeimet nyelem, jobb lenne, ha ki tudnám sírni magam, akkor kicsit megnyugodnék. De most csak kattogok és idegeskedem.

Legalább ma kaptam egy képet arról, hogy milyen órákat fogok tartani, mert ez is nagyon lefoglalta a gondolataimat a hétvégén. Pénteken - úgy, hogy korábban feltettem a kérdést a vezetőségnek - bejelentették, hogy másik osztályba kerülök és másik kollégához. Örülök neki, mert sokat tanulhatok tőle, meg nem is, mert elkerülök a szeretett kolléganőmtől. Ideges vagyok milyen lesz megint elsősökkel lenni, pedig idén tanítottam tesit a első osztályban, de az mégiscsak más, mint amikor órákon át vagy ugyanazzal az osztállyal. Aranyosak lesznek, vagy sok problémás lesz? Bújósak lesznek, vagy izgágák? Szeretni fogom őket annyira, mint most az én osztályom? Biztosan, de ugye ez nem alakul ki egyből, és emiatt kicsit feszengek. 

Most, hogy így kiírtam magamból a dolgokat kicsit jobb. Talán most megnyugszom egy kicsit.