Mondjuk újraolvasva a címet, sokan azt hihetik, hogy terhes lettem. Meg lehet nyugodni, nem ez történt. Inkább olvassatok tovább!

Szeptember elsején költözött haza az öcsém Németországból. Egy ideig ment a huza-vona, de a végén úgy döntött mégiscsak itt folytatja tovább az életét. 

Hogy ez nekünk, mit is jelentett pontosan?

Egész megszoktuk a kettecskén élést, hogy kinek, mikor, mi a dolga. A kutya is egész rendeződött és éjszaka végre aludt. Rendezgettük a közös kis lakást. A konyhában megszüntettük a mindenből kettő van rendszert és előrébb pakoltuk azokat, amiket tényleg használunk. A gardróbban is kialakítottuk a takarító eszközök kosarát, hogy legyen már egy kis rendszer és praktikusság ebben a lakásban. 

Természetesen már tavasszal sejtettük, hogy Öcsi hazaköltözik, függetlenül attól, hogy időközben milyen fél információkat hallottam anyámtól vagy a férjemtől arról, hogy Öcsémnek épp milyen terve akadt. Azonban valahogy éreztem, hogy függetlenül - ez lesz a mai napom kedvenc szava - attól, amit mond úgyis haza fog jönni,

Így is lett. Hazajött szeptember elsején, egy nappal a sulikezdés előtt. Rengeteg tobozzal, géppel - szerencsére nem hozott még egy biciklit :D - és szembe találtuk magunkat egy kisebb káosszal. 

Kár volt előre kitakarítani! Na, jó valójában nem is emlékszem rá, hogy a végén kitakarítottunk-e. Mindenesetre a nyugis, rendezett sulikezdésemet elfelejthettem. Persze, nagyon hamar kipakolta a fontos dolgokat és sikerült elpakolni a dolgokat, hogy legalább útban ne legyenek. 

Nagy lendülettel el is kezdtem a sulit, reggeltől délutánig, plusz az ügyeletek, tanítás. Minden összevetve nem unatkoztam. Mindemellett ott volt a két pasi, akik közül az egyik nem főz, de ügyesen takarít; a másik meg főz, de lusta. Azért ne úgy képzeljük el, hogy nem csinál semmit, a konyhát szépen rendbe szokta rakni, de minden mást mondani kell neki. Vagyis, ha megkérem, persze szívesen megcsinálja. A lényeg a lényeg, hogy rám maradt a suli, a bevásárlás, a főzés (ami hármunkra napi szintűvé nőtte ki magát, pedig kettőnkre 2-3 nap elegendő volt) és a rendrakás, takarítás, ruha leszedés, ...stb.

Ennek apropóján a második hét végére beteg lettem. Még bementem pénteken dolgozni, mert nem akartam senkit megszívatni, hogy helyettem legyen, pont pénteken. Így végigbírtam a napot és délután mentünk anyuékhoz hétvégére. Ekkor még az volt bennem, hogy nem is vagyok annyira beteg és egy kis pálinka segíteni fog. Sajnos nem így lett, szombaton csak a szoba négy falát szemléltem, vagy inkább nem szemléltem, mert aludtam a láztól. Vasárnap hazajöttünk, de addigra már sejtettem, hogy a következő héten, azaz pont ezen a héten itthon fogom tölteni az időt.

Az elmúlt két hét okán most sztrájkolok a srácoknál. Persze, megfőzni inkább megfőzök, de a munka többi részét igyekszem rájuk hagyni. Vagyis az öcsémet inkább meg kell kérnem, - bár jobb lenne, ha magától csinálná, hisz nem vagyok az anyja, de mégiscsak együtt élünk, így inkább szólok neki - de hát ez van. Meg, hát a kutyát is le szokta vinni, ha megkérjük. Szóval amolyan kellemeset a hasznossal, csak még csiszolni kell rajta.

Majd csak kialakul a saját hármunkra szabott rendszerünk, vagy idővel inkább megbeszéljük.

Legalább így most több időt tölthetek a kutyámmal, akit akarva-akaratlanul is ölelgetek, amíg hagyja. A férjem szerint, azért ment el a hangom, mert sokat beszélek a kutyával. Ugyaaaaan! :)