Ez a már már trilógiának is lehet nevezni ezt a három, egymást folytató filmet. Amikor romantikus filmre vágytam, sokszor szemem elé került az első rész: Mielőtt felkel a nap. Azonban 1995-ös film révén kicsit ódzkodtam tőle. Nehogy azt higgyétek nem szeretem a régi filmeket, hisz a kedvencem a Casablanca. Ugyanakkor valamiért az 1990-2000 közötti filmek gyerekkorom nagy emléket, melyeket félve nézek vissza, mert már nem ugyanazt az érzést keltik. Félek attól, ha újranézem, gyerekkori érzések, melyek az adott filmhez társultak elvésznek. 

Ez mondjuk pont nem egy ilyen film. A romantikus mozira az elmúlt 2-3-4 évben kaptam rá. Romantikus, dráma abszolút nyertes volt. Ilyen például: Csillagainkban a hiba, Szerelmünk lapjai, Fogadom és még sorolhatnám. Ezek mind tartalmaztak egy-egy olyan jelenetet, mely érzelmileg "megviselt" és kisírtam magam, ami legtöbbször nehezen megy. 

Ugyanakkor ez a film más. Az első részt fenntartásokkal kezeltem, amolyan gyermeki mivoltát sugározta. Az ártatlan megismerkedéstől az egy éjszakás kalandig, de mindezt úgy, hogy az odáig vezető mély érzelmeket mutatja be. A második rész talán már kicsit komolyabb, hisz a főszereplők is érettebbek lettek. Az egész az előző filmben megjelent érzelmek felelevenítésén alapul. Amolyan újbóli megismerkedés, hisz jó pár év eltelt. 

Kedvenc részem ebben a filmben, amikor a végén Julie Delpy zavarában előad egy dalt Ethan Hawk-nak, majd egy háttérben szóló zene énekesnőjét kezdi utánozni. Ez a fesztelen és önmagát adó alakítás nagyon magával ragadott. Kicsit olyan érzés, mint a kapcsolat elején, amikor még fesztelenül viselkedünk. Aztán egy kis idő elteltével valami gátlás keletkezik bennünk. Valamiért már nem tudjuk magunkat olyan ártatlanul, könnyeden előadni magunkat, mert az évek során a másikhoz alkalmazkodtunk, változtunk, más dolgokra vágyunk, megismertük egymást még jobban. Nem tudom az okát, csak tippelek.

Anyukám mindig azt mondta, mikor kapcsolatban voltam, mindig elveszítettem azt a részem magamból, ami alapvetően szingliként vonzotta a pasikat. Amolyan "leszarom életérzést". Amikor nem érdekeltek dolgok, laza maradtam. Amikor kapcsolatban voltam, ezek eltűntek. Vagyis minden valahogy értelmet nyer. 

Nehogy azt higgyétek, hogy feladtam teljes valómat, mert én én vagyok. Tudom mit szeretnék, hogyan érem el, de mégis egy kis darabkát magamból sosem tudtam megtartani. Ettől még teljesen szuper az életem. (A tökéletes szót szerettem volna használni, de hogyan használhatnám, ha én magam sem vagyok tökéletes és nem az a célom, hogy másoknak azt sugalljam, hogy én mennyire jó vagyok, mert nem) Nekem is vannak hibáim, vőlegényemnek is, kollégáimnak is, egy szóval mindenkinek. De ez nem baj. Hibázni lehet.

Visszatérve a filmekre: Az utolsó, azaz harmadik rész, a Mielőtt éjfélt üt az óra, pedig már úgy mutatja be a két szereplőt, hogy házastársakként élnek. Itt talán már a házastársi konfliktusokra helyezik ki a problémát, de felelevenítik az előző két film eseményeit is. Nekem talán ez a kedvencem, mert összefoglalja a dolgokat. Kerek perec elmondja, nem kertel a film az érzések terén. 

Javaslom, hogy nézd végig mindhármat. Függetlenül attól, hogy milyen évszám keretezi őket.