Ez a negyedik hetem betegen. Elszóltam magam, hogy az idei tanévben még nem voltam beteg, és ezen már a pálinka sem segített. Első hetem mandulagyulladással telt, aztán a tavaszi szünet előtt voltam már dolgozni pár napot, majd szombatra beteg. Lőttek a Húsvétnak. Majd jobban lettem, de azért megnézettem magam dokival. Újabb antibiotikumot kaptam, de amint abbahagytam ismét rosszul lettem. A hangom olyan volt, mint egy The Grudge (Az Átok) című horrorfilmben a szellemé. Átaludtam ismét egy szombatot, vasárnapra égész jól lettem, de ismét ellátogattam szeretett háziorvosomhoz. A tüdőm tiszta, makacs betegség, valami góc megmaradhatott. Ezek a szavak hangzottak el. Újabb gyógyszer, melytől kezdek jobban lenni, de a köhögésem még nem múlt el teljesen, meg a rekedt hang sem. Remélem most hétvégén már nem esek vissza. 

Féltem is ettől a héttől. Felhívtam az osztályom figyelmét a hangomra, hogy kíméljenek. Aranyosan figyelnek is rám, azonban hiába nap végére berekedek. Nem is ez volt a baj, inkább a mai fogadóóra. Sajnos ez lelkileg is megviseli az embert, hisz déltől pisilés időm sem volt, aztán ügyelni menni, értekezlet és egyből kezdődik a fogadóóra. Én elhatároztam, hogy most mielőtt bemennék az értekezletre feltankolom magam, hogy legyen energiám. Másként nem megy. 

Már volt részem jó pár fogadóórában, persze még nem olyan sokban, de két kezemen már meg tudom számolni, hányban is. Úgy gondolom ez volt eddig a legpozitívabb, mert sok szülővel sikerült közös nevezőre jutni. Persze eddig sem voltunk ez ellen, nem erről van szó. Csupán arról, hogy ez volt az első, amikor nem görcsöltem teljesen rá erre az egészre, hanem elmentem és beszélgettünk. Elfáradtam az biztos, de nyugodtabban fogom párnára hajtani fejem.